Édes férfiak

2012 július 21. | Szerző: Bloggie |

Oh, hogy ön gyakran olvas engem, uram? Mert ismerősök vagyunk? Közeliek… Párom lévén, érdekelt abban, hogy én szeszélyességem mit ír a férfiakról. A kedves másik nemről. És magára veszi? No de Bélám, nekem célom, hogy ön sokáig éljen!! Percig se vegye lelkére a fekete humoromat. És felét se higgye annak, amit írok! Benne van a karakterekben atyám, volt férjem, és igen, ön is…. : )) Hol találok még egy ilyen embert? Aki elolvassa a blogbejegyzéseimet – má’ ha elküldöm neki az aktuálisat mélben, mert egyébként ki nem nyitná a blogomat a gépünkön… – és nincs egy rossz szava sem. Férfi a talpán! (Ha csak a talpán férfi, az még nem elég – ahogy Beatrice mondta vót a “Sok hűhó semmiért”-ben. Valahogy közel áll hozzám ez a karakter…)

Drágám, számomra kincs a másik nem. (Na jó, ön az a kitüntetett közülük, de muszáj ezt így nyilvánosan bevallanom?) Nőként nem is tudnék nélkülük létezni. Különben ki mondaná meg nekem, merre kell becsavarni a villanykörtét? Azt, hogy ne csapjam le a csomagtartó tetejét nagy erővel, hanem csak szépen, halkan? Kinek lehetnék hálás, ha éppen sírós napom van és csak annyit mondok, hogy “most bölcs véleményt nem, csak egy átölelést kérek”, és megkapom, azonnal, faggatózás nélkül? Mi lenne velem, ha akkor, amikor éppen kilőttem magam – mert mondjuk ki kellett rohannom 1200 kilométernyire, tolmácsolni – nem mondaná senki, hogy feküdjé má le, bogaram, és nincs apelláta, majd én ellátom a kisgyermeket?

Könnyek letörlése. Rezzenéstelen arc “nagy drámák” esetén. Kitartás. Lelkierő. A lélek melege. Két erős kar. Mely erős szívet takar. ; ) Oh, hogy nem beszélnek (mindig/általában) annyit velünk, nőkkel? Aki teljes megértést akar, éljen egynemű kapcsolatban. : )

Hogy nem vesznek mindig mindent észre? (Néha éppen a fontos dolgokat nem??) Azért van (ilyen szép) szánk, hogy elmondjuk nekik, de kedvesen! És pontosan. Akkor majd tudni fogják…  (Drágám, a sárga rózsa anyukád kedvence volt, világéletében, én a fehér és kék, cserepes hortenziát szeretem. Az évfordulónkra. Mely a jövő héten, szerdán lesz. És igen, ne szusi bárba vigyél aznap, mert vega vagyok… Jah, hogy egy éve még sikítoztam, hogy miért nem kapok néha vágott virágot? Még a szülinapomon sem? Azóta rájöttem, jobb így, hogy ne kelljen letépni a szegény növényeket. Miért nem mondtam ezt el önnek? Miből vette észre volna magától? Hogy ön nem brain-scanner? Lehet, hogy igaza van…)

És ami a jó bennük: változatosak. Nincs két egyforma közöttük, pont úgy, ahogy minden hópehely más és más… No igen, tudnak hidegek és racionálisak lenni (hmm, nem azért, mert mi túl forróak, érzelmesek és impulzívak vagyunk hozzájuk képest??), de bízhatunk nyugalmukban, abban, hogy mindig van egy bölcs tanácsuk (kéretlenül is ; ), és igen, ha szépen kérjük, még a szemetet is leviszik néha… Akinek nincs türelme megvárni azt az egy hetet, az türelmetlen női szeszély! Mint tenmagam. Igazam van?

Szeretünk benneteket! Csak néha nagyon nem látszik… (A női bájba és kiszámíthatatlanságba szerettek bele, férfiak, és a végén ettől menekültök, sikítva. Miért is?) Kéretik közelebb jönni, aki bátor, talán konszenzusra jut. És kellemes tapasztalatokat szerezhet. Férfi és nő. Mind mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit. (Valami hasonlót mondott volt egy bölcs ember, kicsivel előttem…) Kitartás, kedveseim! Nők és férfiak egyaránt. Mi lenne velünk egymás nélkül?