Sokan, sokan rejtőzünk. A felnőtt társadalomra gondolok, a gyerekek csak fokozatosan tanulják meg ezt. A „hogyan bújjak be egy szép/jó/rossz álarc mögé” című szerepjátékról van szó. Arról, ahogy Marshall Rosenberg fogalmaz: miként lesz belőlünk „nice dead person” – kedves halott ember. Ha jó vagy, nem elég! Ha mosolyogsz is még kevés. Belül mit érzel? Tudom, tudom ott kezdődik a pozitivitás, hogy mosolyogsz (én is azt teszem), de vajon szívből-e?
Ki vagyok én, hogy ilyet kérdezzek? Igen, igaz, már az is szép, ha belül szomorú vagy és kívülről mosollyal próbálkozol. Vajon mosolyod elhatol-e a szívedig és helyreállítod-e a probléma által keletkezett kárt, boldogtalanságot? Hol hagyjuk el az egyensúlyt?
Lehet valakinek mesés élete, szép férje/felesége/gyerekei/pénze, mégis lehet, hogy nem a lelke szerint él. Nem, nem arra gondolok kedvesem, hogy akkor most vonulj el a vadonba, meditálni, hagyd ott a családot, hanem arra, hogy kis lépésenként – minden nap egy kicsi lépés – teszel-e azért, aki igazából vagy. Aki belül vagy, aki kívül is jó, ha lennél….
Látom. Egy ideje látom. Valaki jön, mosolyog, azt mondja, minden rendben, és érzem a sebeket. Vajon ő tud-e róla? Mi, nők, tudatosabbak vagyunk (általában). Legalább tudjuk, mit dugunk el és nem vesszük elő, hogy szembesüljünk. És ti, kedves férfiak? Eredmény-központú világunkban ráláttok-e egyáltalán, hogy annak ellenére, ha kívül szép eredményeket mutattok fel, belül lehet, hogy vannak komoly bajok?
Néhány embert láttam a napokban, komoly belső sebekkel. Néha óvatlan vagyok és rákérdezek arra, amit azonnal megérzek – ez nem való. Túl közel menni csak akkor ildomos, ha engednek. Ám ha kellő időt töltök valaki lelki sebei közelében – kívül mosolygós, „minden rendben van” embereket képzelj el – kifakadnak a sebek. Miért rejtegetjük? Miért nem nézünk szembe? Miért építkezik tégláról téglára szinte minden felnőtt? Miért?? A tégla az eltagadást, bármiféle sérülést, a „nem jól van ez így, de nem tudom a megoldást” jelenti.
Tegnap szívszorító beszélgetésem volt valakivel, akiről hasonlót éreztem. Többször találkoztunk, minden alkalommal elmondta, milyen jól van. Csak a szeme…. És most rákérdeztem véletlenül valamire, amiből kiderült, hogy ott vannak bajok, ahol a legfontosabb lenne a boldogság. Az illető nő. Barátom. Nem ismeri a blogomat… talán majd, egyszer. Megkérdezte tőlem, hogyan menjen közelebb. Mert fél a visszautasítástól. HÁNYAN FÉLÜNK? HÁNYAN FÉLTEK? Ez a legtöbb nagykorú – sőt kamasz – problémája. A válaszom erre: mit veszíthetsz? MITŐL FÉLSZ? Ahová bátran, fénnyel betekintesz, ott eloszlik a sötétség. Lehet, hogy tényleg csalódnod kell. De az még mindig jobb, mint attól félni, hogy csalódsz! Ha közelebb mész, és nyitsz, bátran, persze figyelve a másikra, csodák várnak az úton. Tudom, miről beszélek. Megjártam.
Na, ennyit a nagy lelkiekről. Jöjjön a vidámabb része.
Útmutató, férfiaknak – nőkkel kapcsolatban:
– Ha sír, öleld át. Ha engedi, töröld le könnyeit.
– Ha szomorú, öleld át. Ne vigasztald, mert akkor még jobban sír…. Csak LEGYÉL OTT.
– Ha rossz kedvű, öleld át. Ha annyira rossz kedvű, hogy nem engedi, akkor kérdezd meg, hogy átölelheted-e. Vagy csak annyit mondj, hogy szívesen átölelnéd. Nem baj, ha éppen lángot fúj. NE FÉLJ. ; ) Láss át a sárkány tüzén. : ))
– Ha rosszat tettél, ismerd be. Mondd, hogy sajnálod. PRÓBÁLD sajnálni, ha nem is teszed ezt éppen. És… öleld át.
– Ha dühöng, hogy miért ölelgeted annyit… nos, ha őszinte vagy és ki mered mutatni szereteted….örülni fog, és visszaölel. : )
Vállald önmagad! Mit veszíthetsz?
2013 február 22. | Szerző: Bloggie
Sokan, sokan rejtőzünk. A felnőtt társadalomra gondolok, a gyerekek csak fokozatosan tanulják meg ezt. A „hogyan bújjak be egy szép/jó/rossz álarc mögé” című szerepjátékról van szó. Arról, ahogy Marshall Rosenberg fogalmaz: miként lesz belőlünk „nice dead person” – kedves halott ember. Ha jó vagy, nem elég! Ha mosolyogsz is még kevés. Belül mit érzel? Tudom, tudom ott kezdődik a pozitivitás, hogy mosolyogsz (én is azt teszem), de vajon szívből-e?
Ki vagyok én, hogy ilyet kérdezzek? Igen, igaz, már az is szép, ha belül szomorú vagy és kívülről mosollyal próbálkozol. Vajon mosolyod elhatol-e a szívedig és helyreállítod-e a probléma által keletkezett kárt, boldogtalanságot? Hol hagyjuk el az egyensúlyt?
Lehet valakinek mesés élete, szép férje/felesége/gyerekei/pénze, mégis lehet, hogy nem a lelke szerint él. Nem, nem arra gondolok kedvesem, hogy akkor most vonulj el a vadonba, meditálni, hagyd ott a családot, hanem arra, hogy kis lépésenként – minden nap egy kicsi lépés – teszel-e azért, aki igazából vagy. Aki belül vagy, aki kívül is jó, ha lennél….
Látom. Egy ideje látom. Valaki jön, mosolyog, azt mondja, minden rendben, és érzem a sebeket. Vajon ő tud-e róla? Mi, nők, tudatosabbak vagyunk (általában). Legalább tudjuk, mit dugunk el és nem vesszük elő, hogy szembesüljünk. És ti, kedves férfiak? Eredmény-központú világunkban ráláttok-e egyáltalán, hogy annak ellenére, ha kívül szép eredményeket mutattok fel, belül lehet, hogy vannak komoly bajok?
Néhány embert láttam a napokban, komoly belső sebekkel. Néha óvatlan vagyok és rákérdezek arra, amit azonnal megérzek – ez nem való. Túl közel menni csak akkor ildomos, ha engednek. Ám ha kellő időt töltök valaki lelki sebei közelében – kívül mosolygós, „minden rendben van” embereket képzelj el – kifakadnak a sebek. Miért rejtegetjük? Miért nem nézünk szembe? Miért építkezik tégláról téglára szinte minden felnőtt? Miért?? A tégla az eltagadást, bármiféle sérülést, a „nem jól van ez így, de nem tudom a megoldást” jelenti.
Tegnap szívszorító beszélgetésem volt valakivel, akiről hasonlót éreztem. Többször találkoztunk, minden alkalommal elmondta, milyen jól van. Csak a szeme…. És most rákérdeztem véletlenül valamire, amiből kiderült, hogy ott vannak bajok, ahol a legfontosabb lenne a boldogság. Az illető nő. Barátom. Nem ismeri a blogomat… talán majd, egyszer. Megkérdezte tőlem, hogyan menjen közelebb. Mert fél a visszautasítástól. HÁNYAN FÉLÜNK? HÁNYAN FÉLTEK? Ez a legtöbb nagykorú – sőt kamasz – problémája. A válaszom erre: mit veszíthetsz? MITŐL FÉLSZ? Ahová bátran, fénnyel betekintesz, ott eloszlik a sötétség. Lehet, hogy tényleg csalódnod kell. De az még mindig jobb, mint attól félni, hogy csalódsz! Ha közelebb mész, és nyitsz, bátran, persze figyelve a másikra, csodák várnak az úton. Tudom, miről beszélek. Megjártam.
Na, ennyit a nagy lelkiekről. Jöjjön a vidámabb része.
Útmutató, férfiaknak – nőkkel kapcsolatban:
– Ha sír, öleld át. Ha engedi, töröld le könnyeit.
– Ha szomorú, öleld át. Ne vigasztald, mert akkor még jobban sír…. Csak LEGYÉL OTT.
– Ha rossz kedvű, öleld át. Ha annyira rossz kedvű, hogy nem engedi, akkor kérdezd meg, hogy átölelheted-e. Vagy csak annyit mondj, hogy szívesen átölelnéd. Nem baj, ha éppen lángot fúj. NE FÉLJ. ; ) Láss át a sárkány tüzén. : ))
– Ha rosszat tettél, ismerd be. Mondd, hogy sajnálod. PRÓBÁLD sajnálni, ha nem is teszed ezt éppen. És… öleld át.
– Ha dühöng, hogy miért ölelgeted annyit… nos, ha őszinte vagy és ki mered mutatni szereteted….örülni fog, és visszaölel. : )
Menj hát… mit veszíthetsz? ; )
Oldal ajánlása emailben
X