Nő, ha öntudatra ébred

2012 július 10. | Szerző: Bloggie

Oh, hogy nem vagyok ismerős, uram? Pedig találkoztunk már. A szemem csillogása régmúltat idéz? A nevetésem csengése szép emlék talán? Miért simítok végig az arcán? Mit sikít, jó ember?? Muszáj volt hátra ugrani előlem??? Ah, hogy idegen nőkkel nem ismerkedik?

…

Béla, most festettem be a hajam!!! Eddig szolid szőke voltam – na jó, szolid sosem, de arany hajú az igen, születésemtől – ám hirtelen előjött belőlem a tűz. Vörös. Világos. Majdnem szőke, ha olyan szemszögből nézzük… (Nincs olyan szemszöge? A házunkban lévő optikában árulnak, majd holnap kerítek egyet magának).

Honnan tudom a nevét? És mit keresek a lakásában? Oh, hogy elment két hétre a gyerekekkel nyaralni, itt hagyta a szőke nőjét és egy idegen vöröset talált helyette? Kéri vissza a régit? Biztos ebben?

Hogy aránylag feldúltnak látszom, csak azt nem tudja, miért?

Nos, barkochbázzunk. Vajon hova tettem a csajt? (Egyáltalán, miért kérdezi? Hívta ez alatt a két hét alatt? Ah, hogy egyszer. Majdnem kétszer? Piha. Nem volt térerő. Nem volt erőssége teret találni egy nyamvadt hívásra sem. Ennyire érdekli a lány.  Na de kérem, tényleg ennyire foglalkoztatja önt csak ez a nő???) Hogy miért sikítok? Nem is teszem, csak nehezen kapok levegőt. Ne bámuljon! Tudom, hogy szép a szemem (kéééééék és a vörös most még szebbé teszi), és a dekoltázsom hmmmm…. figyelemre méltó. Tiszta Christina Hendricks, magyarul :p Nem, nem tüsszentettem, ez egy – mások által – ismert női név. Színésznői…

Kikéri magának? Nem szokott idegen nőket bámulni? De a sajátjáét sem, én már csak tudom! Wah! Hogy mi közöm hozzá? Nos, mit gondol?

Hogy én hasonlítok a csajra, csak vékonyabb vagyok és vörös? Ne nevettessen. Én nem vagyok senkivel összevethető. Még a feltételezést is kikérem magamnak. (Két hete futni járok. Hogy a nőjével futok-e? Hogy jön ez ide???)

Valami dereng? Na rájött már? Huh. Végre, Bélám.

Miiiiiii??? Hogy megengedi a Bélázást nekem? És adjam meg a telefonszámom? Nem baj, ha a nője távol van? Foglalt vagyok. Sajnos. Vagy mégsem. Elmagyarázom: foglalt vagyok és ebben az a sajnos, hogy a pasasom lelép két hétre és magasról….. nem törődik velem. Három naponta néhány kedves sort sem küld sms-ben. Négy naponta sem hív…

Hogy ön hívna? Csak adjam meg a számom? Szerencse, hogy foglalt vagyok. Egy ilyen ősemberrel, aki még a saját nőjét sem ismeri fel, nem ismerkedem!

 

 

 

Mivel teszel legjobbat magadnak?

2012 május 26. | Szerző: Bloggie

Nem tudtam aludni. Ahelyett, hogy végre meditáltam volna, én a beste, egy előadást hallgattam. Az amerikaiak spirituális nagyasszonyától, Louise Haytől. Ez egy ingyenes előadás, több mint egy órás, meghallgathatod (angolul), ha regisztrálsz a hírlevelükre.

Gödörben, magam alatt voltam, a híres rózsaszín (néha cinikus fekete) szemüvegem nélkül. Sírdogáltam és sajnáltam szegény tenmagam. Meg kissé utáltam is. Fohászkodtam, hogy most jó dolgot szeretnék, ami kihúz ebből. Néhány klikk és meg is találtam.

Nem tudom, megvan-e ez magyarul. A “hogyan szeresd magad helyesen”, ha le akarjuk egyszerűsíteni. Mint egy mini kódex az életre. Imádtam! Mind-mind tudtam/tudom, segítőként én is ezt szajkózom, de ilyen mennyiségben, így összetéve – nem hiába lett a hölgy egy nagy spirituális birodalom (könyvkiadó, rádió, stb.) feje.

Kivonatként álljon itt tehát:

1.) Ne kritizáld magad mostantól. Soha. Semmivel. Elég volt. Fogadd el magad, úgy, ahogy vagy.

2.) Ne rémisztgesd magad negatív gondolatokkal. A kicsi rosszat prímán fel lehet erősíteni azzal, hogy részletesen elképzeled, milyen nagy baj lehet belőle. Legyen egy helyettesítő képed (nekem pl. az, ahsogy egy ős-fa alatt fekszem egy arborétumban, de ez lehet naplemente, vízpart, bármi, amit imádsz), amit előveszel, amint rosszat tapasztalsz/kezdesz el gondolni. Ez legyen az átkapcs-kép, válts és megnyugszol.

3.) Légy kedves, gyengéd és elfogadó magaddal. (Tükör-gyakorlatról beszél: nézz szembe magaddal és próbáld kimondani: “szeretlek”. Nem könnyű. Sokszor ismételhető. Felemelő, megnyugtató hatása van.)

4.) Légy kedves az elmédhez. Pihentesd. Relaxálj. Akár csak 1-1 percet naponta.

5.) Discsérd magad. Légy megengedő. Na, nem a drogokkal, hanem saját vétkeiddel kapcsolatban. Ne ostorozd magad!!!

6.) Támogasd magad. Ki legyen a te vezető szurkolód, ha nem te magad? (Segíts magadon, Isten is megsegít ismerős?)

7.)  Szeresd a negatív tulajdonságaidat is! Humorral. Nevess az életen.

8.) Gondozd a tested. Találd meg a neki való legjobb mozgásformát. Nézd meg, mit eszel…. sok szemetet fogyasztunk és aztán csodálkozunk testi-lelki-eldugulásainkon. Sajnos én is így vagyok ezzel! Most majd…figyelek.talán.

9.) Meditálj.

Többre nemléxem…

 

Pasi, ha elfoglalt

2012 május 24. | Szerző: Bloggie

Oh, annyira örülök, hogy megjöttél, kedvesem. Sajnálom, hogy nem rohantam eléd és vetettem magam a nyakadba azonnal, ahogy megjöttél, bébi, de éppen a macska hányását szedegettem. Közben a legkisebb elkezdett sikítani, hogy töröljem a fenekét, azonnal, és míg egyik helyről a másikra rohantam, levertem a kedvenc virágodat.  (Hogy neked olyan nincs is? A zöld csak azért kell, hogy nézzen ki valahogy a lakás? Miért nem locsolok eleget? Tudod te, hol a locsolókanna? Jah, hogy az női feladat. Én kérek elnézést.) Amíg a háromféle koszt szedegettem, megvágta a lábam a virágcserép. Tudod, az, amelyiket utálsz. (Mi? Nem is utálod? Anyukád vette? Elnézést… // Mit gondolsz, miért verődött le (?), pedig mily jól mutatott az a kis ízléses narancssárga-rozsdabarna ornamentika az oldalán.//

Jajj, a leves! Rohangászás közben a tűzhelyen felejtettem és felforrt. Pedig te langyosan szereted.  (Anyád soha nem szokott meleg ételt tenni eléd? Ehetted csak úgy, hidegen? És állva???) Béna vagyok és most fújdogálhatom. Addig bontok neked egy friss, hideg sört. Miért lett túl habos a nyitás közben? Én, figyelmetlen… Kérlek, ne haragudj, ma kissé szétszórt vagyok.

Hogy miért nem figyelek alaposabban, amikor arról beszélsz (Papolsz!!), hogy helyesen kell beosztani az időt? Elkezdeni mindent akkor, amikor még bőven van rá energiánk? Hogy miért van túl sok dolgom? Ah, hogy túlvállalom magam…

Bezzeg te! Felkelsz (időben), elkészülsz (időben), elviszed a szendvicsedet és a meleg kaját, amit készítettem, oszt egész nap a munkahelyen vagy. Miért is nincs kellő felkészültség, nyugalom, szeretet és higgadtság, mikor megjössz? Kitörő öröm? Jah, hogy addig nem kritizált senki? Hogy a gyerekeknek jó vagyok így is, túlteljesítő, rohangászó, félig habókosan? Nem baj, ha a leves forró, csak a kedvenced legyen? Nem az ő kedvencük…

Igyekszem, igyekszem. A macskahányás eltüntetése és a gyerek popsitörlése után felszedem a cserepeket és – mivel észrevettem, hogy megint macskaszőrös a kő – mindig az! – gyorsan felporszívózok. És felmosok. Elnézést a búgásért, tudom, utálod a hangját! Miért kell a vizes követ kerülgetned? Sajnálom, drágám. Kérlek, helyezd kényelembe magad, drága vagy, ha hagyod, hogy a gyerek ugráljon egy kicsit a hasadon. Addig még elrámolok a vacsora után, felteszek egy jó (bödön) teát mindnyájótoknak (=négy férfiember!), persze csak halkan, hogy ne sípoljon a teafőző. Oh, én szórakozott, hogy már jó ideje vízforralónk van? Mea culpa.

Pihenni szeretnél? Jogos igényed, egyetlenem. Kissé hadd rámoljak el, engedd meg. A Kicsi telerámolta a díványt az autóival. Gyorsan leszedem. Persze, internetezz csak. Majd lábujjhegyen járunk. Addig még ki- és beszedem a mosogatógépet, folt- és szagtisztítom a százezer fiú- és férfipólót (éljen a mosódió, így minden nehezebb…), persze, persze, nem fogom a vizet pazarolni közben! Sajnálom, hogy csöpög a csap utánam. Igen, tudom, megszerelted, és nem azért csöpög, mert rosszul tetted ezt, hanem azért, mert én mindig megszorítom. Annyi a baj velem! Igen, nagyon megértő vagy, kedvesem.

A tea kész, megízesítem, hozzak egy pohárkával? Ne zavarjalak? Teregessek halkabban utána, zörög a szárító? Oly ügyetlen népség is vagyok én…

Szeretem, hogy valaki emlékeztet arra, mennyit kéne még javulnom.

Pihenj, szerelmem. Kifáradtál. Megérdemled.

 

 

Pasi, ha válik

2012 május 24. | Szerző: Bloggie

A “Se veled” blogban olvastam (nagyon tetszik : ) arról, hogy teljesítenek túl az apák válás után.  Illetve nem is a blogban, hanem a hozzászólásokban. Már amikor módjukban áll. Mert az idő nagy részében nincs rá lehetőségük…

Az én meglátásom két oldalú: egyrészről látom (naggggyon régóta) elvált nőként, női oldalról, hogyan reagálnak a volt férjek, és most látom, hogyan reagál életem párja – ő is egy néhány éve (nem miattam) elvált apa. (Csak a válóper kezdete után ismerkedtünk meg, nem kívánom senkinek, hogy válópere alatt ismerje meg élete párját, sokat kap az ürömből… amelynek kiömléséhez semmi köze.) Ha válófélben lévő férfit ismersz meg, kedves nőtársam, a legjobb, mit megtehetsz: menekülj!!! ; )

Nem, nem hiszem, hogy csak a férfiúi büszkeség sérül meg: azon tehernek felvállalása, hogy (esetleg) ő maga mondta ki, ennyi tovább, nem bírom, vagy akár annak az elviselése, hogy a felesége mondja ki, legyen vége, szinte elviselhetetlen feszültséget okoz bármely férfinépnek. Fájdalom, önvád, kilátástalanság, a család széthullása, a gyermekek féltése csak néhány dolog azokból, amivel (egy átlag nőhöz képest) a nehézségeket lassabban és kevésbé könnyen feldolgozó teremtés koronájának meg kell küzdenie.

Mert mit teszünk mi, nők? 1) Beszélünk. Kibeszéljük barátnőnkkel, anyánkkal, ismeretlenekkel akár összekeveredve egy hosszabb sorban állás alatt (bizony : p ) 2) Sírunk. És beszélünk. Kizokogjuk (zárkózottabbak és fejlettebbek egyedül, hogy ne terheljenek vele mást) és megkönnyebbülünk. Esetleg beszélgetés közben sírunk. 3) Cselekszünk. Annyi a dolgunk a gyerekek körül, hogy nincs időnk levegőt kapni sem, most már segítség nélkül kell megtenni mindazt, amit régen férj-urunkkal… Fáradtak vagyunk, de a munka-terápia garantált.

Mit tesznek a férfiak? 1) Hallgatnak. Az ő módszerük ez, mi nők beszéltetnénk őket (főleg, ha válófélben levő pasi a párunk), erre még zárkózottabbak lesznek. Hiszen ha nem beszélnek róla, az a probléma nincs is, igaz? 2) Hallgatnak és tehetetlenek. Eddig ezer dolguk lehetett (már ha olyanok voltak) a gyerekük körül, most kiszolgáltatottak és csak az időt várják mikor mehetnek láthatásra. A közben eltelt idő? Ugyan már, kérem…. (Érezze magát az új nő megtisztelve, hogy a jelenlétében lehet egyáltalán a tépelődő, morcos és zárkózott / tépelődő, nem annyira morcos, melankolikus humorú, de semmi képen nem sokat vidám pasinak… (Hmmm. Részemről a megtiszteltetés, kedves uram! Még nem menekültem el, sikítva, az ellenkező irányba. Nem találom a futócipőm, csak azéééér. : p ) 3) Hallgatnak, szenvednek, nem tesznek semmit. Ám körülöttük a levegő…..

Mikor a férfi (a “jó apa vagyok” szindrómás) végre a gyerekkel lehet (van akinek sok adatik ebből, mondjuk a szülei nyári háza a gyermekek háza mellett áll: szeretett hímünk kompenzál. Túúúúúúl. 200-300 %-al (ah, hogy nem látod pl. nyáron, egyáltalán? Oh, miért vagy oly ragaszkodó, kis csacska lény. Neki küldetése van. Hogy nincs közös szabadidőtök, több éve már? – csak egy ici-pici, mert mondjuk szeretetteljes, elfogadó és belátó lúzer vagy, csak havonta mondjuk egy közös szabadnapot kérnél, de nem, a másik bármit tehet – tehát diktál – egy kapcsolatban, millire beosztva szabadidőtöket. 100 % a másik oldalon. Mit sipogsz, angyalom? Ő most teljesít. TÚLteljesít. És ha mindezek után, hősiesen felbukkanva azt veszi észre, hogy a kedvese eltűnt, akkor lehet, hogy egy percig elgondolkozik azon, hogy ő is rosszul tett valamit? Hmmmm. Áh, dehogy.

Summa summarum, nagy általánosságban, (ha exférj nem különösebben gonosz), a nőknek lelkileg feldolgozni könnyebb…. Vagy mégsem?

 

 

 

 

Van választásod

2012 május 20. | Szerző: Bloggie

Sok sóhajtozást hallok magam körül. Panaszkodást. Lamentálást. Mily szegények is vagyunk, igaz? Az adók. A munkanélküliség. A pasink. Ha van. Ha nincs, akkor még inkább. Miért is lennénk boldogok, mikor oly sok szomorúságra van ok, igaz?

A magyar alapvetően melankolikus nemzet. Nemrégiben Írországban jártam és csupa fülig érő mosollyal találkoztam. (No igen, náluk magasabbak a fizetések. ; ) Köszöntek. Ismeretlenek is. (Lehet, hogy azért, mert zöld hajat viseltem a liláskék-narancs ballonkabátomhoz? : o ) Nem panaszkodtak. Optimistának tűntek, már-már mediterránnak. Kezüket-lábukat törték, hogy csak úgy segítsenek (nem, nem egyedül voltam, hanem Emberrel, és még így is…). Tetszettek!! Tetszenek.

Meneküljek sikítva Írországba? Most? Amikor már mindenkit felvidítottam a családban és néha kifáradok. Amikor az összes jókedvet kiszórtam aznapra, akár idegeneknek, a boltban vagy egy fáradt kismamának a téren. Így járnak a népboldogítók. Inkább a magam boldogításán kéne fáradoznom. (Önzésnek tartom, ha csak magamra gondolok. Bár arra is kéne néha…)

Van úgy, hogy legszívesebben sikítanék reggel. Aludnék tovább, nem mennék sehová, bebújnék egy barlangba és meditálnék. (Na jó, némi kávé jöhet…) Mit teszek ilyenkor?

Mikor eluralkodna rajtam önnön szomorúságom, elkapom őt a fülénél fogva és megvizsgálom. Mármint nem a melankóliát, hanem azt, hogy mi van az életemben, amiért hálás lehetek. Ami szép. Ami jó. És ehhez csatlakozom. (Mindenkinek van ilyen, igen! Még a sarki hajléktalannak is. Múltkor kávét vittem neki – persze szendvicset is – és együtt örültünk.)

Tehát: vannak jó dolgok az életedben? Tudsz azokra koncentrálni a gödör mélyén? (Vagy csak a peremén.) Rá tudsz jönni, mennyi jó és szép van körülötted? Mit szeretnél látni? A fényt vagy az árnyékot?

Néha olyan szinten elönt a hála, hogy megborzongok. Rossz kedv, huss, elillant. Itt a szeretet. És ha nem is a fergeteges jó kedv, de a derű mindenképpen.

Van választásod!! Használod?

 

Kissé szarkasztikusan, de törve nem

2012 május 20. | Szerző: Bloggie

Új blogot indítani mindig érdekes dolog… vajon mi lesz belőle?

Leszögezem, hogy a címmel ellentétben semmi bajom a másik nemmel. Az igeneket szeretem. : – )) Három fiam van, egy pasim, még a macskám is hím. Néha lazítani is szeretnék, ezért (reménykedem!!) itt, a cafén (amiben benne foglaltatik a “nők” szó), kicsit  szusszanhatok. Nos, lássuk, hogyan…

Minap nagyfiam hívott fel a gimiből, izgatottan: “Anyu, figyelj, jó hírem van. Most tartottak előadást nekünk a szeretetnyelvekről. Gyorsan nézz utána, mert te meg L nagyon nem egy nyelvet beszéltek.” Hálás köszönetet rebegtem, nem hányva szemére legidősebb magzatomnak azt a picinyke tényt, hogy G. Chapman több könyvét is olvastam már, láthatta a kezemben, vagy bárhol a lakásban.

Tehát: emberem legfőbb szeretetnyelve a testi érintés, az enyém a minőségi idő. Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Ha testi érintést szeretne tőlem, fordít rám némi minőségi időt. 😛

Igazán megtiszteltetésnek érzem, mikor végre nem a laptopja előtt ül, (természetes rendkívül fontos) autóhirdetéseket nézegetve. Ha esetleg túl hangosan sóhajtoznék (teregetés, a macska etetése, gyermek esti elaltatása, rendrakás és egyebek) közben, megjegyzi, hogy neki semmi szabad ideje nincs. Hmmm. Nekem semmibb, azt hiszem. (Természetesen ezt csak nagyon halkan, zárójelben jegyzem meg, nehogy zavarjam az édest – vagy más, szintén naggggyon elfoglalt férfinépet – abban, hogy kicsit kikapcsolódjanak.) Én kérek elnézést. Komolyan. Nnna! Csak a szemem mosolyog (jó, igaz, röhög), már azt sem szabad? Nem vagyok az az alázatoska típus. Sajna. Vagy nem?

……..

Oh, az ellentétek. Melyek csak akkor jönnek elő, amikor a rózsaszín ködfelhő már lecsusszant szemeink elől és felettébb csodálkozunk, hogy ki ez a kukacos (na igaz, kukaca az van : ), zsörtölődő, magának való – egyébként a fontosabb helyzetekben teljesen néma – (zajos), tiszta/koszos/túl pedáns, playboy/remete/papucs/macho pasi, aki mellettünk él?? Mi történt velünk? Csak nem a libidónk irányított megint? A csudába. Szólhatott volna előre, és akkor alaposabban felkészülünk…

Pont ma olvastam, hogy az ilyen “karmikus kapcsolat” (igen, lebuktam, ketten voltunk csak a kicsivel és ilyenekre is volt időm). Szétröhögtem az agyam. Ha van karma (tegyük fel – na jó, szerintem létezik… ), akkor szinte minden “karmikus”. Tehát van mit ledolgoznunk.

Irritál a pasid? Miben is? Hmmm. Hol vannak a gyenge pontjaid? (Az én gyenge pontjaim? Az egész testemen… ; ) És rátapintott a cudar? Legközelebb majd jobban vigyázol. Vagy addig gyakorlod az “ő sérteget- én megsértődöm – ő megsértődik hogy ezen miért sértődtem meg” játékot, amíg eleged nem lesz és tovább nem lépsz. Mármint nem a kapcsolatból, ó nem, kedvesem, mert akkor hol a fejlődés? Egy magasabb megértési szintre, mikor már nem lehet azt a bizonyos veszekedési gombot megnyomni, illetve ha próbálná is életed párja, csak mosolyogsz és beleszúrod a villát – hmmmmm a frissen készített süteménybe. ; )

Szép ébredést mindenkinek! (Minden értelemben – hajnali negyed öt van.)