Forogj, világ!
2014 szeptember 28. | Szerző: Bloggie
Mostanában folyton olyan érzésem van – megjelenik bennem egy kép – mintha egy fészek szélén ülnék. Vagy ha nem is fészek, de egy biztonságos zug mellett, fent a magasban, mezítláb – és a hátamon fényes, fehér szárnyak. (Nem, nem használok kábítószert. Az élet elég drog nekem. :- ) Kuporgok, nézgelődök és tudom, hogy mindjárt kibontom őket és elsuhanok.
Oly magas hőfokon égek – elkezdtem fogyni (rám fért…) – úgy érzem, ezerrel élem az életem. Igen, life és business coaching képzést kezdek! Tehát szárnykibontás indul!
A Bonbon dala illik ide: “Mikor a többiek fékeznek, akkor is tövig nyomod a gázt…” – ez vagyok én. A legjobb én a lehető ének közül. Ahogy mentem a hosszú-hosszú munkahelyi folyosón befelé (szeretem a munkahelyem, egy világvezető multi, és nem véletlenül vezető! – kurázsi, lélek-szellem egy helyen + jó vezetők és jó munkatársak, csoportszellem), azon gondolkodtam, hogy éreztem már így, 18 éve. Igen, amikor a közel egy éves fiam mellől felvettek az ismert riporter azóta nagyon ismert média-iskolájába. De én mégsem kezdtem el- nem volt szívem hétvégekre otthagyni a kicsit (ezt a botorságot!!). Most, sok kanyar után végre olyasmit teszek-tanulok-olyasmivé leszek, ami ÉN vagyok. Nem csak végzem a munkám szorgalommal-szeretettel, hanem olyan is lesz, ami a lelkemet-habitusomat fejezi ki. És ez boldogság. Hogy adatott. Öröm. Hála. Hogy lehetővé lett. Sok-sok mindennek és mindenkinek kellett úgy tennie és úgy történnie hogy én most itt és most lehessek. (Igen, nekem is. Én is megtettem a magamét.)
ÖRÖM! Ez táncol bennem.
http://www.youtube.com/watch?v=iyMOQ2g9ubk
Féltékenységről-szeretetről – a zöld szemű szörny szelíd háziállat lehet
2013 augusztus 24. | Szerző: Bloggie
Féltékeny vagy? A zöld szemű szörny fogja? Gyere, olvass, gondolkodjunk együtt. Enyhülhetnek kínjaid…
Magam szerencsés vagyok, nem nagyon érintett életemben – ajándék ez, amelyet kaptam, nem kellett sokat tennem érte. Ha néha mégis feltámadni vélném, tudom, hogy csak illúzió. És nem adom magam át hosszasan az érzésnek. Felesleges!
Viszont szeretett barátnőm kedvéért (szia, édes csajszi!), most álljon itt néhány sor….nektek, kedvesek, kiket olykor-olykor (vagy nagyon gyakran) gyötör a zöld szemű szörny.
Mi is az a féltékenység? Honnan ered? Önbizalomhiányból. A teljesség hiányából. Amikor kizökkenünk magunkból és egy másik ember szemén keresztül látjuk magunkat.
Hoh, hogy a kedves (KEDVES) okot adott rá? Hiszen ok mindig akad, ezer! Ne mondjátok nékem… hiszen a világ tele van szép, okos és vonzó nőkkel – nem vonhattok pajzsot szerelmetek köré, de nincs is rá szükség.
Az alábbi témákban önvizsgálat következhet, drága hölgyek, amennyiben szabadulni szeretnének a kínzó féltékenységi állapotból:
– Tudod-e, hogy a másikat nem birtokolhatod? Hogy ő, még ha ezer gyermeked apja, még ha százszor is esküdött neked, akkor sem a tied? Ő önmagáé. Önmagához tartozik, és igen, ha úgy gondolja, hozzád is. Még ha egy családot is alkottok, akkor sem birtokolhatod őt. Azt szoktam mondani fiaimnak, hogy legkedvesebb gyűrűnket sem vihetjük magunkkal a túlvilágra, semmilyen tárgyat, semmilyen embert….Egyedül jövünk és egyedül megyünk! Hagyd hát a másikat örömmel, önként kapcsolódni hozzád!
Úgy, ahogy egykor kapcsolódott. Ahogy kapcsolatotok megszületett. Miért száll el a szerelem? Nem csak a hormonok, oh nem! Nem a kémia…. A birtoklás, ami megöl. Ha hagyom a másikat önmagának lenni (igen, tudom, koszos pelenkák és mosatlan edények, zsúfolt családi program, agyondolgozott napok, kevés szabadidő mellett/után néha KÉNE a másik….), szóval ha lehet ÖNMAGA, akkor talán örömből jön, és adja magát, újra és újra…. Ha pedig nem jön….
– Élsz-e kedvesem, teljes életet? Lehet, hogy még otthon vagy, gyermekek mellett…én is csak nemrégiben kezdtem el dolgozni, tudom, hogy csodás is-nehéz is az otthoni élet….és sok nőtársunk ragad évekre-évtizedekre otthon….míg Ő MAGA el nem tűnik sok-sok családi kötelessége alatt….. Tehát van-e hobbid? Igen, ha kisgyerekes, fáradt nő vagy, akkor is, van-e? Ha nincs rá időd, legalább suttyomban álmodozol-e róla? Tudod-e, hogy eljön az az óra, amikor majd megint…te magad MAGAD leszel, és sütsz (isteni sütiket, akármit – nekem pl. ez nem kikapcsolódás…csak néha, másoknak a mennyország), nemezelsz, könyvet írsz, jógára jársz vagy megmászod a hegyet….Addig marad a szomszéd utca pocsolyája, jó nagy gumicsizmával (hah, mezítláb), és miközben gyönyörködsz a kicsiben, gondolatban már tervezel….
– Szóval vannak-é terveid?? Vagy azt gondolod, azt érzed, hogy az ember (zember…), a legjobb, legszebb, ami veled történhet? A fény az életedben? Valaki, akivel jót beszélhetsz? Sétálhatsz, mesélhetsz, kikapcsolódhatsz? Ó jajj. Túl sokat kívánsz tőle!! Túl sokat. (Tudom, miről beszélek. Sikeresen döglesztettem meg egy isteni kapcsolatot….)
Tehát NE VÁRJ TÚL SOKAT. Magadtól viszont igen! Tedd, amit tenni kívánsz, ha sok az anyagi/időkorlát, akkor tedd éjjel, tedd hajnalban, csak egy kicsit, de TEDD!! Azt, ami számodra magadat adja vissza. Azt a tevékenységet TEDD.
Történhet veled bármi, BÁRMI, az, ahogy reagálsz rá, az vagy te magad…. Nincs olyan, hogy egy nehéz/nem túl örömteli/szomorú helyzetre szomorúan is kell reagálni. Ki mondta ezt? Miért ne próbálnád meg, hogy amikor éppen elkezdenél sírni (szegény, szegény kicsikém, álljunk meg, szipogj egy kicsit, no… mehetünk tovább?) /lamentálni/érvelni/dührohamot kapni, akkor e helyett mást választasz? Hallod? MÁST VÁLASZTASZ. Lehet róla szó? Hogy elcsendesülsz. Elvigyorgod magad egy váratlan, nehéz helyzetben. Átéled a másik helyzetét, nem csak a saját nehézségeidre gondolsz…. Vagy visszavonulsz, nem duzzogva, csak csendben figyelsz. Mit gondolsz, ha egy helyzetre mindig ugyanúgy reagálsz, lesz-e változás, ha a másik soha nem változik? Ki változtathat dolgokon? Igen, igen, TE MAGAD VAGY AZ…
– Szeresd magad. Nem, inkább kiabálom: SZERESD MAGAD!!! Arra a jó fajta önszeretetre gondolok, ami önelfogadást jelent, egészséges kétkedéssel (néha) saját dolgainkat illetően. Ha ott a baj, ott vagyok magamnak, elfogadva, szeretően. Ha ott a baj, és esetleg tőlem származik, megkérdezhetem, vajon túlzottan is magamra figyeltem ebben az esetben? Ha az önelfogadástól és –szeretettől nem az ego nő, csak „középre helyez” minket – se fent, se lent, csak a nyugalomba és egy jó fajta bizalomba, akkor ISTEN HOZOTT, ÖNELFOGADÁS.
– Ma reggel, mikor kedves barátomtól jöttem (igen, együtt éltünk 3 évig, most nem élünk együtt…de tegnap volt időnk, kivételesen délutánunkat-esténket együtt tölteni….oh, kevés szabadidő…), szóval ma reggel, a csodás Vácott azon gondolkoztam, hogy vajon nekem tényleg az kell, hogy szeressen a másik? MÁS KELL HOGY SZERESSEN? Hát hol van az én legfőbb szeretet-forrásom, ha nem magamban? Hogy szeressen más engem, ha nem tudom szeretni és elfogadni magam? Ne mondd, hogy mindig és teljesen…Ha nő vagy te is, akkor sokszor (titokban) önutálatot érezhetsz….megpróbálsz jó kislány lenni, és megveted magad suttyomban ezért-azért….Inkább SZERESS! Add meg magadnak azt, amit oly nagyon kívánsz – mindig másoktól! Vagy – még rosszabb a helyzet – egyetlen egy (szegény) pasastól.
Hogy bírna bárki el egy ilyen helyzettel, hogy ő KELL hogy biztosítsa a TE TELJES BOLDOGSÁGODAT? Érted már? Ő és a TE BOLDOGSÁGOD. Kié is a TE BOLDOGSÁGOD? Igen, igen. A TIED…. Hát menj, szaladj, mezítláb a tócsába (kivéve, ha télvíz idején olvasod majd ezt…), egyél egy fagylaltot, fess, hímezz, alkoss, írj, vagy csak csókolj, és igen, rohanj át hozzá, ne duzzogj, hanem nevess…. Ne azt nézd, ő mit adhat és mit nem ad meg neked….TE MIT ADHATSZ? Ha jól vagy, szétszakadhat a világ is…. Te ott állsz, nevetve, középen. És akkor boldogságot vonzol, nem azon agyalsz, hogy vajon Pirike megpróbált-e túl közel férkőzni a TE PASIDHOZ a munkahelyen/klubban/edzőteremben. NE MÁSSAL FOGLALKOZZ!!!! Te csak MAGADÉRT VÁLLALSZ FELELŐSSÉGET….(na jah, meg az ezer gyerek és bajos barát/szülő, stb, stb…). Tehát ne végy fel bármiféle képzelt érzelmi terhet! Megcsal? Ezt gondolod? Mit tehetsz ilyenkor? No mit?
1.) Kell-e neked ilyen pasi, aki fűvel-fával? Biztos vagy benne, vagy csak unalmadban/kishitűségedben nincs jobb dolgod, mint képzelődni/nyomozgatni/őt faggatni?
2.) Ha tényleg ezt teszi: elhagyod vagy elfogadod. Nem, az nem megoldás, ha patáliázol vagy féltékenykedsz….Emlékezz, még a legkisebb (akár magatehetetlen csecsemő) gyermeked sem a te tulajdonod. TE VÁLTOZHATSZ! És hogyhogy ő nem változik? Az az ő dolga….Viszont ha vidoran tekintesz a dologra, ha nem mumus már, hogy ő hogy viselkedik, ha szabad vagy és önálló és vannak SAJÁT DOLGAID, akkor már nem árasztasz (talán) olyan levegőt, amely megfullaszt… Ha meg jó a kapcsolat és mégis úgy érzed, hogy ő másfelé jár….nos, jól választottál? Illetve tényleg olyan jó kapcsolat ez?
3.) Szabad vagy. Szeretheted magad. Ha lelkizni akarsz, arra barátnőd válaszz! Vagy egy meleg pasit….Szeresd a másikat, ne fojtsd meg, adj kellő teret, tudd, emlékezz, hogy két szabad ember csatlakozott egymáshoz… MAGAD SZERESD. Légy te a NAP. Sugározz. Minden nap, feltétel nélkül. Szeretetet. Láttál te már napot sírni? Na ugye….
Okosságaim berekesztve. Ne sírjatok. Ne féltékenykedjetek. Oly felesleges! Szeretetem veletek.
Nő, ha költözik
2013 augusztus 17. | Szerző: Bloggie
Költöztem. Még mindig a hatása alatt állok. Gyors volt és kielégítő. Persze, ennyi pasival?! ; )
Szolgálati lakásunkat felmondták, mennünk kellett. Maradt a kis gödi ház – számomra, számunkra maga a mennyország!!! Letelt a mesebeli három esztendő (még annyi se vót), oszt jöhettünk is vissza kies otthonunkba.
Milyen a nő, ha kötözik? Sokat csomagol. Megállás nélkül feketézik – ha duhajabb fajta, mint tenmagam. (Miért, mi baj azzal, ha kávét iszom éjjel, kettőkor és hajnali négykor? Csak hogy talpon maradjak. Általában azt hiszem, hogy hipp-hopp becsomagolok, aztán kiderül, hogy…. mégsem.
Rászokik a sűrű káromkodásra (hogy nem tettem ezt soha életemben? Fülvédőket feltenni, kiváló gőz-kieresztő – csak azzal legyünk csínján, ha kilincsen aluliak ezt meghallanák- éles fülükkel és kiváló memóriájukkal…).
Énekel, ahogy ürül a lakás. Egyre üresebbek a szobák – minket 5 kiváló férfiú költöztetett – épp hogy huszonévesnek néztem őket, nem lacafacáztak – és még 3 szintén jellemes hímnemű – családtagok. Nos, ez a nyolc reggel nyolckor kezdett és kora délután már itthon rámoltuk be a (régi-) új házat. Gyors volt. És hatékony!! Van abban valami perverz, hogy a csomagoló brigád (=jó részt tenmagam) a lakás összes tárgyát megfogja – kétszer. Egyet ki- és másikat beköltözéskor.
Közben végig dolgoztam, mert munkát is kaptam (minden egyszerre sikerült…), így maradnak a hétvégék a szépítgetésre. Most leginkább a kertre néző kanapén ülnék és olvasnék…vagy kint olvasnék a kertben – a baj csak az, hogy egész nap. Semmi mást. Boldogság lenne. De dolgozni is az!! Direkt nem írok róla semmit. Szeretem!!
Hogyan hajtsd el pasidat – tanácsok egy profitól habozó zöldfülűeknek : )
2013 február 23. | Szerző: Bloggie
Zsörtölődj. Bosszankodj. Beszélj magadban, lamentálva. Akadjon el a lemez. Ha kéri, hagyd abba, véletlenül se tedd. Te most ki vagy akadva. Ha nem veszi észre, hogy nem tudsz leállni, hát nagyon (nem) sajnálod.
Tarts haragot. Minden pici negatív részletre emlékezz, s ezeket alkalomadtán (a következő nézeteltérésnél) hánytorgasd fel. Alaposan. Precízen. Kedves humorral beszélve, az még jobban belemártja a kést, mintha szomorúan/mérgesen/kiakadva tennéd.
Ha azt mondja, hogy ez nem igaz, ragaszkodj a te igazadhoz. A végsőkig! A vita legyen vérre menő, nem muszáj hangosnak lenni, a lényeg, hogy ne engedj. Az istennek se. Hátha esetleg megenyhülne, ha befognád és átölelnéd. Még ha tényleg igazad is van… Szeretkezni jobb, mint háborúzni. (Mérges pasival ez nehéz lesz. ; )
Hiszen ők egyszerűek. A kis édesek. Nem tárolgatnak, saját bűneiket sem, ha meg esetleg mégis eltárolnak valamit, akkor TUTI, hogy rosszul emlékeznek (ez bosszantó női szemmel nézve, de aki boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatot akar….kezdjen saját nemével, javaslom))).
Nem vagyunk egy súlycsoportban, hölgyeim. Mármint a férfiakkal. Nem csak azért, mert (sajnos) a maszkulin egyedek sokkal gyorsabban égetik a zsírt, hanem azért is, mert egy vitában általában védtelenebbek, míg mi vérprofik vagyunk – ez születési előjogunk nőként. Egy baj van: a nézeteltérés. Ha egy nő próbál megegyezésre jutni egy gyilkos harcban, abban csak egy a baj: már ott a gyilok mérge, az úgyse múlik csak úgy el… Ha csak hallgatunk, ott marad a méreg. Mi a megoldás, hogy létrejöjjön az összeborulás? Hmmm. Röhögni. Nem venni magunkat komolyan. Nem tárolni haragot. Kiismerni a másikat és gyengéd elnézéssel elfogadni a hülyeségeit (dehogy vannak neki! Tökéletes! ; )). Talán majd ő is így tesz a mieinkkel.
Nincs megoldás. Talán… a szeretethez való visszatalálás receptje abban rejlik, hogy ne menjünk túl távol a tűztől. Mindig, mindig emlékezni arra, hogy mi a fontos. Megbecsülni a másikat. Nevetni. Nevetni. Lazának lenni és elfogadónak. A tolerancia kevés. Nem tűrni kell. SZERETNI! Lehet. Érdemes. ; )
Vállald önmagad! Mit veszíthetsz?
2013 február 22. | Szerző: Bloggie
Sokan, sokan rejtőzünk. A felnőtt társadalomra gondolok, a gyerekek csak fokozatosan tanulják meg ezt. A „hogyan bújjak be egy szép/jó/rossz álarc mögé” című szerepjátékról van szó. Arról, ahogy Marshall Rosenberg fogalmaz: miként lesz belőlünk „nice dead person” – kedves halott ember. Ha jó vagy, nem elég! Ha mosolyogsz is még kevés. Belül mit érzel? Tudom, tudom ott kezdődik a pozitivitás, hogy mosolyogsz (én is azt teszem), de vajon szívből-e?
Ki vagyok én, hogy ilyet kérdezzek? Igen, igaz, már az is szép, ha belül szomorú vagy és kívülről mosollyal próbálkozol. Vajon mosolyod elhatol-e a szívedig és helyreállítod-e a probléma által keletkezett kárt, boldogtalanságot? Hol hagyjuk el az egyensúlyt?
Lehet valakinek mesés élete, szép férje/felesége/gyerekei/pénze, mégis lehet, hogy nem a lelke szerint él. Nem, nem arra gondolok kedvesem, hogy akkor most vonulj el a vadonba, meditálni, hagyd ott a családot, hanem arra, hogy kis lépésenként – minden nap egy kicsi lépés – teszel-e azért, aki igazából vagy. Aki belül vagy, aki kívül is jó, ha lennél….
Látom. Egy ideje látom. Valaki jön, mosolyog, azt mondja, minden rendben, és érzem a sebeket. Vajon ő tud-e róla? Mi, nők, tudatosabbak vagyunk (általában). Legalább tudjuk, mit dugunk el és nem vesszük elő, hogy szembesüljünk. És ti, kedves férfiak? Eredmény-központú világunkban ráláttok-e egyáltalán, hogy annak ellenére, ha kívül szép eredményeket mutattok fel, belül lehet, hogy vannak komoly bajok?
Néhány embert láttam a napokban, komoly belső sebekkel. Néha óvatlan vagyok és rákérdezek arra, amit azonnal megérzek – ez nem való. Túl közel menni csak akkor ildomos, ha engednek. Ám ha kellő időt töltök valaki lelki sebei közelében – kívül mosolygós, „minden rendben van” embereket képzelj el – kifakadnak a sebek. Miért rejtegetjük? Miért nem nézünk szembe? Miért építkezik tégláról téglára szinte minden felnőtt? Miért?? A tégla az eltagadást, bármiféle sérülést, a „nem jól van ez így, de nem tudom a megoldást” jelenti.
Tegnap szívszorító beszélgetésem volt valakivel, akiről hasonlót éreztem. Többször találkoztunk, minden alkalommal elmondta, milyen jól van. Csak a szeme…. És most rákérdeztem véletlenül valamire, amiből kiderült, hogy ott vannak bajok, ahol a legfontosabb lenne a boldogság. Az illető nő. Barátom. Nem ismeri a blogomat… talán majd, egyszer. Megkérdezte tőlem, hogyan menjen közelebb. Mert fél a visszautasítástól. HÁNYAN FÉLÜNK? HÁNYAN FÉLTEK? Ez a legtöbb nagykorú – sőt kamasz – problémája. A válaszom erre: mit veszíthetsz? MITŐL FÉLSZ? Ahová bátran, fénnyel betekintesz, ott eloszlik a sötétség. Lehet, hogy tényleg csalódnod kell. De az még mindig jobb, mint attól félni, hogy csalódsz! Ha közelebb mész, és nyitsz, bátran, persze figyelve a másikra, csodák várnak az úton. Tudom, miről beszélek. Megjártam.
Na, ennyit a nagy lelkiekről. Jöjjön a vidámabb része.
Útmutató, férfiaknak – nőkkel kapcsolatban:
– Ha sír, öleld át. Ha engedi, töröld le könnyeit.
– Ha szomorú, öleld át. Ne vigasztald, mert akkor még jobban sír…. Csak LEGYÉL OTT.
– Ha rossz kedvű, öleld át. Ha annyira rossz kedvű, hogy nem engedi, akkor kérdezd meg, hogy átölelheted-e. Vagy csak annyit mondj, hogy szívesen átölelnéd. Nem baj, ha éppen lángot fúj. NE FÉLJ. ; ) Láss át a sárkány tüzén. : ))
– Ha rosszat tettél, ismerd be. Mondd, hogy sajnálod. PRÓBÁLD sajnálni, ha nem is teszed ezt éppen. És… öleld át.
– Ha dühöng, hogy miért ölelgeted annyit… nos, ha őszinte vagy és ki mered mutatni szereteted….örülni fog, és visszaölel. : )
Menj hát… mit veszíthetsz? ; )
Egy őszinte munkainterjú
2013 január 2. | Szerző: Bloggie
Telefon: „Hallo, kedves Auguszta! Sajnos késésben vagyok, mert induláskor a legkisebb gyermekem még végigöntötte a kakaót a teljes ruházatán. Gyorsan átöltöztettem ugyan, és így még elértünk volna az óvodába időben, hogy elérjem a vonatot, amely az interjúra visz, de akkor meg sajnos kiderült, hogy nem tudunk elindulni, mert eltűnt a gyermek fél csizmája. Mire meglett, az oviból is, a vonatról is, az interjúról is elkéstem. Kérem szíves elnézését, kicsit késni fogok. Hogy mennyit? Öööööö… nem sokat. Körülbelül úgy ¾ órát. Vagy egyet. De semmiképpen nem többet másfélnél.”
Az interjún:
Jó napot kívánok, köszönöm, hogy megvárt. Nem szokásom késni. Ez kivételes eset volt. Na jó, a teljes őszinteség kedvéért előfordult már ilyen. De soha nem kések egy-két óránál többet. A múltkor a NAGY MULTI vezérével történő, utolsó körös interjúra kicsit késve érkeztem. 55 perc, egy szekundummal sem volt több. Nem értettem, a HR-es miért volt kiakadva. Nem én kaptam meg az állást. Talán azért, mert a narancs blúzomon a „make love, not war” kitűzőt viseltem? Igen, azt, amelyiken John és Yoko pucéran látszik. Nem bírom a konzervativizmust!! Ha ilyen apróságon is kiakadnak, hogy tudnának velem jó munkakapcsolatot kialakítani? Jobb, ha az elején kiderül, ugye igazam van?
Meséljek magamról? Rendben. 43 éves vagyok, de olyan jól tartom magam, hogy – múltkor a kedvenc bioboltos-nőm is mondta – egy perccel sem nézek ki többnek 42 és félnél. Lehet, hogy az 5 gyerekem tart ilyen jó kondiban? Kedves, rendes kis fickók. Igaz ugyan, hogy az önéletrajzban nem vallhatom be őket, de személyesen szívesen, bármikor! Ki ne hallaná édes kis történeteiket, ugye jól mondom? Imádni való kis zsiványok. Különösen a hármas ikrek. Igen, Ubulka, Ödönke és Tihamér. Kedves, csintalan kis jószágok. Azért is mondtam, hogy kicsit kések, a kakaós leöntés miatt. Mert ha egy leönti magát, a többi, merő szolidaritásból, szintén kitalál valamit. Végigöntik a szörpöt a lakáson a kis huncutok és kristálycukrot szórnak a tetejére. A macska pedig meghemperegne a trutymóban, így ilyenkor gyorsan lerántom a szuper munkafelvételis tűsarkúmat, a miniszoknyámmal együtt és bugyiban rohangászom addig, amíg a katasztrófa alapjait el nem tüntettem.
Higgye el nekem, Sára (bocsánat, Anasztázia, ma kissé szórakozott vagyok), kész megváltás lenne számomra, ha felvennének a céghez. Üdülés! Tudja, mit jelent három gyerek? A három kisebb? (A két nagy már nagy, ők már túl vannak a gyermekkori galádságokon.) Kipihenném magam. Ja, nem úúúgy, dehogy, nagyon szorgalmasan tudok dolgozni. Mi? Hogy habókos vagyok-e? Nem, áááá, nem csak legfeljebb picikét. Teljesítem, amit kérnek tőlem a főnökeim. Néha el-elkalandozik a figyelmem – ilyenkor végre a Nirvánába csöppenek és senki-semmi nem zavar- de ötödik-hatodik felszólításra már vissza is térek a testembe, higgye el! Én főzöm a legistenibb kávét, a titkárnők gyöngye lennék! Nem, nem felejtem el, csak néha! Ha a tárgyalóból hangos horkolást hallok, már kapcsolok is, hogy „hopp, Rozi, má’ megint elfelejtetted bevinni a koffeint”, és rohanok, pótolom a mulasztást. Igazán ritkán fordul elő, hogy a billentyűzetbe öntöm a fekete nedűt. Jó múltkorában is otthon kivételesen nem a kis csintalan kölkeim locsolták meg a gépemet, hanem jómagam, mikor végre éjfélkor a gép elé jutottam, és elaludván, kiesett a kezemből a tea… Jó Lajosom törölgette ki belőle a nedveket(vele nevelem a gyerekeim, neeeem, nem a zapjuk, az már elszökött, a Lajos még kitart….ja, kitart még 5 hónapot, aztán húznom kell a kérójából, mert sem a kakiszagot, sem a sikítást, sem az éjjel lábat szúró széthagyott legokat nem bírja a jó Lajos). Mit tegyek, az édes má csak ilyen. Persze, hogy imádom. Persze, mindenek felett. Őt is meg a kölköket is. Majd szeretettel gondolunk jó Lajosra (különösen én), mikor má lelépett/leléptünk, hogy mikó lesz még egy ilyen áldott ember, aki nem fojtotta meg a kicsiket és tenmagam az első percben – várt néhány hónapot , türelemmel, a jó ember. Csak má nem akar tovább türelmes lenni. Ő is üzeni, hogy vegyenek fel, mert az jót tenne nekem. Kérem.
Önök is jól járnak. Én és az Excel? Igen, tudom, az valami táblázat-kezelő féle. Úúúútálom az adatokat, de őszintén, ki szereti? Na ugye! Ön sem. Ugorjuk a témát, Piroskám. Ja, persze, tudom, Andragóra. Bocsánat.
Hogy mi? Hogy értesít, ha továbbjutok? Ugye Ön nem a szívtelen macák egyike, aki előre röhög a markába, hogy „ezt a habókost sem hívom be többet az életben”, hanem – amennyiben esetleg nem engem választanak – kedves és érzékeny értesítést küld, amelyben biztosít arról, hogy amint van számomra megfelelő állás, jön, üzen, hív és szeretettel vár. Így lesz, ugye? Bár, gondolom, jó eséllyel pályáztam. Csak oda jelentkezem, ahol tudom, megállom a helyem. Ezer gyermekem pedig nem akadály. Családbarát cégnek hirdetik magukat. Bízom Önökben. És önben is, kedves Annamária.
A mielőbbi viszontlátásra.
Nő, ha vállalja önmagát – csata, dinnye után
2012 augusztus 10. | Szerző: Bloggie
Arra gondoltam, mi lenne, ha megpróbálnék önmagam lenni? Tévedés ne essék, az vagyok… Csak még jobban. ; ) Olyan helyzetekben, amikor bekapcsol a nőben a “megfelelni, megfelelni” gomb, és máris rendes-csendes (én??)- jó kislánnyá válunk, ha csak egy villanás erejéig is. Vagyis nem vállaljuk magunkat. Taszít, amit írok, kedvesem? No, vajon miért? Te is szoktál rendes lányka lenni (csak képtelen vagy másképp reagálni)?
Dinnyét ettünk. Tegnap éjjel. (Hogy jön ez ide? Kéretik várni és tovább olvasni. : ) Emberrel. Jó Lajosommal (ezentúl nem Bélázom, mert nagyatyám neve is ugyanez volt, úgyhogy maradok annál az álnévnél, amivel majd egy évig húztam a Kedvest). (Imádta egyébként : ). Nem az én ötletem volt éjfél előtt egy órával gyümölcsöt csipegetni, csak (na ugye, hogy én is jó kislány szoktam lenni néha – tüzes természetű, kissé sárkányos, de jó! )) megadtam magam a zember zaklatásának és csatlakoztam.
Beszéltünk, nevetgéltünk, vidáman telt az idő. A végén pedig egy közös pillanatban ránéztünk a dinnyéinkre. Lajosoméra és az enyémre. Vinnyogva estünk le a székről a röhögéstől. Az övé? Mintha egy műbútor-asztalos gyalulta volna szép egyenesre a felszínét, sehol egy gödör, egy kiugró szeglet, egy (könyörgöm, legalább egy icinke-picinke!) dinnyemag. Csöpp lé maradt az alján. Tisztaság, fegyelem és rend (melyik főiskolán is végeztél, egyetlenem? : D ). Az enyém? Nem is. Ennek új bekezdés kell.
No, szóval: az enyém? Maga a viharos tenger. Hegy, vulkánkitörés után, kráterekkel. Itt-ott magok (na jó, MINDENÜTT magok!!) Dinnyelé mindenhol. A héjban, mellette, alatta, a ruhámon, stb. : ) (Hmmm, a pólóm tiszta maradt, de olyan klasszul hangzik, nem? És fogadjunk, hogy elhittétek, besték, engem ismerve, hogy leettem magam!! No comment. : P )
És akkor észrevettem, hogy a pasi (igen, szimplán, csak így : P ) kissé leereszkedően néz rám. (Nincs neki nagyon ilyen nézése, nyugis és jámbor természet, de azért, hogy ne unatkozzam, (félre-)értelmezni szoktam a nézéseit.) Ha má’ nem mindig szóbő a drága… Mosolygott jó Lajos. Kedvesen, magában.
Huh! Jó kislány-énem eltűnt, és megvédtem magam. Teljes elemzést adva a változatosan élőkről (és étkezőkről), azokról, akik kilógnak a sorból. Vagy csak egyszerűen másmilyenek (mindenki MÁSMILYEN!!). Megvédtem kedves, habókos nő- és férfitársaim, akik képtelenek fegyelmezetten gyümölcsöt enni (és igen, igen, pl. a szőlőről is össze-vissza eszik a szemeket, oh, szangvinizmus!!! – nem kis külön fürtöcskéket letépve, mellyel megtartják az eredeti fürt makulátlan kinézetét… Ha én eszem valamiből, azon látszik. : ))))
Oh, EGYEDISÉG! Vesd le szépen a szürke ruhád, és hadd lássam alatta a pirosat! (Zöldet. Rózsaszínt. Kéket. Csak színes legyen!!!)
Menjetek dinnyét enni. Még csak fél óra múlva lesz éjfél…
Mi kell a pasiknak
2012 augusztus 8. | Szerző: Bloggie
Annyira, de annyira sok pasi között élek. Sehol egy nő!! Mondja ezt egy három gyermekes anya. Elábrándoztam róla, hogy majd vörös hajú, zöld szemű lányaim születnek, erre tessék!
Három fiú. Három szőke hajú, kék szemű, szívdöglesztő mosolyú hím egyed. Miért, MIÉRT velem történt ez? Valamit tanulnom kell vajon? : P Azt mindenképpen, hogy egy nő
– ne sipogjon
– ne lamentáljon
– ne sírjon túl sokat (EGYÁLTALÁN NE SÍRJON!)
– ne telefonálgasson sokat
– ne írja az éppen aktuális blogját
– ne fogyókúrázzon, amikor alig főz, stb., stb.
Helyette:
– időben vigye az ágyba a Nagyfiúnak a reggeli pirítóst kávéval, vajjal és dzsemmel (mondom VAJJAL, mi ez a méregdrága sózott margarin? Piha.) Csak sietve, mert se a pirítósnál, se a kávénál nem jó, ha elhűl…
– Mindezt déli 12 előtt semmi esetre sem tegye, mert a Nagy, nyári szünet lévén, hajnalban feküdt és még fáradt szegény…
– Csak csendben szidja a Kicsit, hogy miért akarja felébreszteni a Nagyot (Nem igaz, anyu, hogy nincs egy játszótársam sem!!!! – Ki ígérte neked, édes gyermekem, születésed előtt (Mikor a felhő szélén ültem? Akkor.), hogy minden kívánságod teljesül majd?
– Süssön-főzzön. (Ancíííííííííííí! Mi lesz az ebéééd? Mi vagyok én, gyermekem, jós? Még csak hajlani kilenc van és már teljes menüsort kívánsz? Hah.) Finomakat, változatosat, ízleteset. Egészségeset. Amit mind a három szeret (drága jó emberem bármely főztömet szereti, én is őt : P ). Persze, persze. Legyen édes, ami a Nagy kedvence (amit a Középső nemigen kedvel, mert ő sós és csípős rajongó, mármint ami a főételt illeti). A Kicsinek mindegy, csak pizza vagy tészta legyen. Saláta? Ugyan kérem. Elvégre vega gyerekről van szó…. Borsó? A Nagy utálja. Bab? A Kicsi. (Mit adjak nektek akkor, hiszen növényevő család lennénk!) A cseresznyefán szép levelek nőnek. Javaslom megkóstolásra. És amíg másztok a törzsén, legalább csend lesz….
– Miiiii? Hogy önző vagyok? Nem tudok olyan ételt kigondolni, ami mindhármótoknak (na jó, pasival együtt négy férfinak) megfelel?
– Úúúúúúúúúúúúúúúúúgy utálok főzni!!!!! Csak vicceltem. Rendelünk pizzát. :- )
Mert a jó anya (és jó nő) továbbá:
– Mindig üde és friss (Hogy miért feküdtem le a tegnapi pólómban??? Nem feküdtem le. Elaludtam angol fordítás közben. Így keltem. Há’ nem jó, hogy már kora reggel teljes klakkban vagyok? Még sminkelni sem kell. Kicsit maszatos, de nézzétek távolabbról, összehúzott szemmel. Bélám nézheti közelről is, ő rövidlátó. Különben is istennőnek tart. Nem tudnátok követni a példáját???)
– Mosolyog és jó illatú (szmájl az oké, gyárilag így kódolva – szangvinikus – csak akkor válik kissé vicsorgóssá a mosolyom, ha pl. a Kicsi – harmadszori intésem ellenére – az apjától kapott műtaknyot megint kicsorgatta a padlóra és itt-ott fekete, undorító foltok maradtak utána….) A jó illat pedig – mi baj a fokhagymával?? A Kicsi megint fokhagymás pirítóst kért. Paradicsom nélkül. Belekóstoltam, hogy nem tettem-e a kenyérre túl sokat. De igen. Ez az a bűz….
– Dalolva mos fel, naponta minimum kétszer (Hamupipőke, a rajzfilmben…), és türelemmel megvárja, amíg az ÖSSZES családtagja beletapicskol, hiszen “már majdnem megszáradt”, és kicsit sem vicsorítja a fogát a maszatfoltok láttán, nehogy azt higgyék mán, hogy tisztaság-mániás!
– Olvas a gyereke gondolataiban (honnan tudtad, hogy ezt a jeges teát szerettem volna??), csendes, rendes, nem írja ki gyerekei borzalmas szokásait a blogjában, és egyátalában véve, imádatos.
– Nem alszik el a gép előtt legutóbbi blogbejegyzésén (hajnali kettő után), és időben lefekszik aludni, hogy időben felébredhessen, kipihent lehessen, ne morcos (csak az első öt kávéig).
Ideális anya (és csodanő) kerestetik. Majd szólok, ha megtaláltam. : – ))
Édes férfiak
2012 július 21. | Szerző: Bloggie
Oh, hogy ön gyakran olvas engem, uram? Mert ismerősök vagyunk? Közeliek… Párom lévén, érdekelt abban, hogy én szeszélyességem mit ír a férfiakról. A kedves másik nemről. És magára veszi? No de Bélám, nekem célom, hogy ön sokáig éljen!! Percig se vegye lelkére a fekete humoromat. És felét se higgye annak, amit írok! Benne van a karakterekben atyám, volt férjem, és igen, ön is…. : )) Hol találok még egy ilyen embert? Aki elolvassa a blogbejegyzéseimet – má’ ha elküldöm neki az aktuálisat mélben, mert egyébként ki nem nyitná a blogomat a gépünkön… – és nincs egy rossz szava sem. Férfi a talpán! (Ha csak a talpán férfi, az még nem elég – ahogy Beatrice mondta vót a “Sok hűhó semmiért”-ben. Valahogy közel áll hozzám ez a karakter…)
Drágám, számomra kincs a másik nem. (Na jó, ön az a kitüntetett közülük, de muszáj ezt így nyilvánosan bevallanom?) Nőként nem is tudnék nélkülük létezni. Különben ki mondaná meg nekem, merre kell becsavarni a villanykörtét? Azt, hogy ne csapjam le a csomagtartó tetejét nagy erővel, hanem csak szépen, halkan? Kinek lehetnék hálás, ha éppen sírós napom van és csak annyit mondok, hogy “most bölcs véleményt nem, csak egy átölelést kérek”, és megkapom, azonnal, faggatózás nélkül? Mi lenne velem, ha akkor, amikor éppen kilőttem magam – mert mondjuk ki kellett rohannom 1200 kilométernyire, tolmácsolni – nem mondaná senki, hogy feküdjé má le, bogaram, és nincs apelláta, majd én ellátom a kisgyermeket?
Könnyek letörlése. Rezzenéstelen arc “nagy drámák” esetén. Kitartás. Lelkierő. A lélek melege. Két erős kar. Mely erős szívet takar. ; ) Oh, hogy nem beszélnek (mindig/általában) annyit velünk, nőkkel? Aki teljes megértést akar, éljen egynemű kapcsolatban. : )
Hogy nem vesznek mindig mindent észre? (Néha éppen a fontos dolgokat nem??) Azért van (ilyen szép) szánk, hogy elmondjuk nekik, de kedvesen! És pontosan. Akkor majd tudni fogják… (Drágám, a sárga rózsa anyukád kedvence volt, világéletében, én a fehér és kék, cserepes hortenziát szeretem. Az évfordulónkra. Mely a jövő héten, szerdán lesz. És igen, ne szusi bárba vigyél aznap, mert vega vagyok… Jah, hogy egy éve még sikítoztam, hogy miért nem kapok néha vágott virágot? Még a szülinapomon sem? Azóta rájöttem, jobb így, hogy ne kelljen letépni a szegény növényeket. Miért nem mondtam ezt el önnek? Miből vette észre volna magától? Hogy ön nem brain-scanner? Lehet, hogy igaza van…)
És ami a jó bennük: változatosak. Nincs két egyforma közöttük, pont úgy, ahogy minden hópehely más és más… No igen, tudnak hidegek és racionálisak lenni (hmm, nem azért, mert mi túl forróak, érzelmesek és impulzívak vagyunk hozzájuk képest??), de bízhatunk nyugalmukban, abban, hogy mindig van egy bölcs tanácsuk (kéretlenül is ; ), és igen, ha szépen kérjük, még a szemetet is leviszik néha… Akinek nincs türelme megvárni azt az egy hetet, az türelmetlen női szeszély! Mint tenmagam. Igazam van?
Szeretünk benneteket! Csak néha nagyon nem látszik… (A női bájba és kiszámíthatatlanságba szerettek bele, férfiak, és a végén ettől menekültök, sikítva. Miért is?) Kéretik közelebb jönni, aki bátor, talán konszenzusra jut. És kellemes tapasztalatokat szerezhet. Férfi és nő. Mind mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit. (Valami hasonlót mondott volt egy bölcs ember, kicsivel előttem…) Kitartás, kedveseim! Nők és férfiak egyaránt. Mi lenne velünk egymás nélkül?
Önazonos. Ön azonos?
2014 november 6. | Szerző: Bloggie
Halló, tündéreim, kik évszázadok óta epekedtek újabb soraim után (hahaha). Elfoglalttá tettem magam, és élek, nem írok. Illetve most írok is, élek is. :- )
Újból tanulok. Végre olyasmit, amivel foglalkozni is fogok. (Már foglalkozom…) Hogy erről ömlengtem már előzőleg? Igaz.
Azt vettem észre, hogy ha az utadon jársz, minden jön, kinyílnak a lehetőségek kívánnod sem kell, máris megadatik. Szeretem ezt az állapotot. Lelkessé tesz, bár alapból ilyen vagyok..
Heves pörgésem lejjebb szelídült, és jó ez így. Két coaching ügyfelemmel ülök le első megbeszélésre és itt van a horizonton a harmadik, ta-dammm. Izgulás, keresgélés, túlakarás nélkü.l (Oh édes flegmatikusok és melankolikusok, mily sokat tanultam tőletek – örök hála pl. Manyinak és Léjszinek (többek között…). És fiaimnak!!! Hogy miattuk (is) próbálok egyre jobb és teljesebb emberré válni. Hiszen mit adhatok nekik tökéletesebbet, mint egy klassz szülői példát, egy olyan emberről, aki 40 után is tanul és sikeres és boldog.
Igen, a kulcsszó ez. Boldogság. Mindnyájan ezt keressük, igaz? Pedig mily illanó madár ez… És mégis itt van, újra és újra itt, hiszen az öröm bennünk van. Akár az olyan könnyes-röhögős pillanatokban, mikor (ebészünetben) komoly témákat (is) tárgyalva megkapom Sofiától, hogy “Minek fogyókúrázni? A gömb a legideálisabb forma az univerzumban, nem igaz?” 😀 😀 És tényleg….
Nem értek teljesen egyet azzal, hogy jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, mindenki szép és jó….illetve egyet értek. Elmondom, hogy van ez. Rendben van, jó vagy és szép. Fogadd el magad, ha nem megy, legalább próbáld meg néha. De az, hogy “jó vagyok, jó vagyok, jó ember vagyok” néha meg is állíthat! Le is állíthat a fejlődésben, az arra való törekedésben! Hiszen aki jó, miért akarna még jobb lenni?
Miért is? Hogy inspirált állapotba juttassa magát, azáltal hogy fejlődik. Fejlesztődik. Kilépni a komfortzónából. Kipróbálni valami újat. Mit veszthetünk? Nyerhetünk…. De ahhoz először igenis cselekedjünk. Cselekedj. Indulsz már? Én futok. Ha sietsz, utolérsz. Nevethetünk együtt.
Oldal ajánlása emailben
X